Újra magamban.
Újra gondolatok, fájóak, hasogatóak, emésztőek. Remények, álmok, hiúságok, megbánás, félelem, bizonytalanság, rettegés. Elkeseredettség, s néha teljes nyugalom...csupán pár röpke pillanatra - csak hogy tudjam, mi is hiányzik - , álmélkodás, rácsodálkozás, őszinte mosoly. Erős vagyok. Biztonságban vagyok, bizonygatom magamnak. Boldogság, megelégedettség.
Hiány.
De minek a hiánya?
Semmi nem változik, minden nap ugyanaz, minden perc ismétli önmagát. Mindig ugyanazok a hibák. Újra és újra, folyamatos nyomás, a válladra nehezedik, lélegezni sem enged. Nem látod az ég vidám felhőit, a napsugár táncát a fiatal levelek almazöld élein, csupán cipőd hangtalan kopogása visszhangzik túlzsúfolt elmédben. Csak az aszfaltra ragadt mocskot látod.
Te vagy a hibás.
Most mit fogsz tenni? Tudod egyáltalán mit akarsz? Merre haladsz? De legfőképpen ismered-e az utat, melyet most taposol? Látod? Érzed? Figyelsz rá?
Nincs megoldás. Álmokban élni a legnagyobb bűn, melyet magad ellen elkövethetsz: elsorvaszt, eltérít, megbódít. Lelked még megmaradt darabkáit az éj látomásai után helyrehozni lehetetlen.
De meg kell próbálni.
Hiszen jól tudod, hogy mindez hazugság.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése